Művészeti gyakorlat
A koreográfia mint a figyelem kézzelfoghatóvá tételének módja.
A koreográfia mint a figyelem kézzelfoghatóvá tételének módja.
A munkám ott kezdődik, ahol a mozdulatok kissé kisiklanak – ahol a gesztusok tétováznak, a ritmusok eltolódnak, és a testek csendben kicsúsznak abból, amit elvárnak tőlük. Az excentrikus test érdekel: nem mint látványosság vagy karikatúra, hanem mint a létezés egy olyan módja, amely megbolygatja a megszokottat. Olyan test ez, amely oldalra sodródik, elfelejtkezik magáról, elmerül a lehetetlen feladatokban, és a többiekkel való együttlét váratlan módozatait fedezi fel.
A munkám ott kezdődik, ahol a mozdulatok kissé kisiklanak – ahol a gesztusok tétováznak, a ritmusok eltolódnak, és a testek csendben kicsúsznak abból, amit elvárnak tőlük. Az excentrikus test érdekel: nem mint látványosság vagy karikatúra, hanem mint a létezés egy olyan módja, amely megbolygatja a megszokottat. Olyan test ez, amely oldalra sodródik, elfelejtkezik magáról, elmerül a lehetetlen feladatokban, és a többiekkel való együttlét váratlan módozatait fedezi fel.
Munkáimban gyakran jelen van valami bohócszerű – nem az előadóművészeti konvenciókon keresztül, hanem a sebezhetőség, a játékosság, a sutaság és a mélységesen emberi lét vállalása által. A humor finoman bukkan elő a kudarcból, az ismétlésből, a kíváncsiságból és az abszurdból. Lehetővé teszi a test számára, hogy elszakadjon a tökéletességtől, és egy másfajta intelligenciát hív meg – olyat, amely figyel, mielőtt cselekedne, habozik, mielőtt döntene, és képzelődik, mielőtt magyarázatot adna.
Munkáimban gyakran jelen van valami bohócszerű – nem az előadóművészeti konvenciókon keresztül, hanem a sebezhetőség, a játékosság, a sutaság és a mélységesen emberi lét vállalása által. A humor finoman bukkan elő a kudarcból, az ismétlésből, a kíváncsiságból és az abszurdból. Lehetővé teszi a test számára, hogy elszakadjon a tökéletességtől, és egy másfajta intelligenciát hív meg – olyat, amely figyel, mielőtt cselekedne, habozik, mielőtt döntene, és képzelődik, mielőtt magyarázatot adna.
Előadásaim a koreográfia, az installáció és az élő találkozás mezsgyéjén mozognak. Ritkán törekednek rögzített reprezentációra. Ehelyett múlandó környezeteket hoznak létre, ahol alakok tűnnek fel és tűnnek el, ahol a történelem összeér a spekulatív jövőkkel, és ahol a testek a figyelem, a kapcsolódás és a képzelet révén folyamatosan átalakulnak. A koreográfia nem mint a mozgás megszervezése érdekel, hanem mint a figyelem komponálása: egy olyan ökológia, amelyben a mozgás abból születik, ahogy a figyelem átvándorol a különböző testi helyszíneken, anyagokon, emlékeken és atmoszférákon.
Előadásaim a koreográfia, az installáció és az élő találkozás mezsgyéjén mozognak. Ritkán törekednek rögzített reprezentációra. Ehelyett múlandó környezeteket hoznak létre, ahol alakok tűnnek fel és tűnnek el, ahol a történelem összeér a spekulatív jövőkkel, és ahol a testek a figyelem, a kapcsolódás és a képzelet révén folyamatosan átalakulnak. A koreográfia nem mint a mozgás megszervezése érdekel, hanem mint a figyelem komponálása: egy olyan ökológia, amelyben a mozgás abból születik, ahogy a figyelem átvándorol a különböző testi helyszíneken, anyagokon, emlékeken és atmoszférákon.
A test, amellyel dolgozom, soha nem egyedi vagy stabil. Magán hordozza az örökölt gesztusok, az elfeledett történelmek, a kulturális archívumok és az elképzelt jövők nyomait. Ahelyett, hogy az identitás domináns képeit erősíteném meg, olyan koreográfiai formákat keresek, amelyek átjárhatóak maradnak – ahol a társadalmi nem, az örökség, a rassz és a másság nem törlődnek el, hanem felszabadulnak a folyamatos önreprezentáció kényszere alól. Az identitás valami olyanná válik, ami mozog, ahelyett, ami rögzített.
A test, amellyel dolgozom, soha nem egyedi vagy stabil. Magán hordozza az örökölt gesztusok, az elfeledett történelmek, a kulturális archívumok és az elképzelt jövők nyomait. Ahelyett, hogy az identitás domináns képeit erősíteném meg, olyan koreográfiai formákat keresek, amelyek átjárhatóak maradnak – ahol a társadalmi nem, az örökség, a rassz és a másság nem törlődnek el, hanem felszabadulnak a folyamatos önreprezentáció kényszere alól. Az identitás valami olyanná válik, ami mozog, ahelyett, ami rögzített.
A játék központi szerepet játszik ebben a gyakorlatban. A játékos, a költői, a hóbortos és az abszurd az együttlét más lehetőségeinek elképzelési módszereivé válnak. Apró gesztusok, hétköznapi tárgyak és a deviáció csendes aktusai elkezdik átszervezni az észlelést, lehetővé téve, hogy új kapcsolatok alakuljanak ki a testek, az anyagok és a környezet között.
A játék központi szerepet játszik ebben a gyakorlatban. A játékos, a költői, a hóbortos és az abszurd az együttlét más lehetőségeinek elképzelési módszereivé válnak. Apró gesztusok, hétköznapi tárgyak és a deviáció csendes aktusai elkezdik átszervezni az észlelést, lehetővé téve, hogy új kapcsolatok alakuljanak ki a testek, az anyagok és a környezet között.
Végső soron a koreográfiát a figyelem művelésének tekintem. Olyan gyakorlat ez, amely teret enged annak, ami általában elkerüli a figyelmet – a szinte teljesen eltűnő gesztusoknak, a könnyű felismerést elutasító testeknek, és az olyan találkozásoknak, amelyek elég hosszan maradnak nyitottak ahhoz, hogy valami váratlan kibontakozhasson.
Végső soron a koreográfiát a figyelem művelésének tekintem. Olyan gyakorlat ez, amely teret enged annak, ami általában elkerüli a figyelmet – a szinte teljesen eltűnő gesztusoknak, a könnyű felismerést elutasító testeknek, és az olyan találkozásoknak, amelyek elég hosszan maradnak nyitottak ahhoz, hogy valami váratlan kibontakozhasson.